2012. március 28., szerda

Another

Tegnap kivégeztem a 12 részes Anothert is. Hadd összegezzem a tapasztalataimat e sorozattal kapcsolatban!


Az anime indulásának kezdete előtt 2-3 hónappal már érdekelt a sorozat, főként a szép plakát miatt. Nagyon örültem, mikor végre elkezdődött.
Első észrevételem a rendkívül aranyos főszereplő fiúcska, Sakakibara Kouichi volt. Sajnos nemsokkal ezután megjelent a coffos, fölényes tekintetű leányzó, Akazawa Izumi, akit már a kezdetektől utáltam és meg voltam győződve róla, hogy még csinálni fog valami csúnyát. Időközben betoppant a kócos, szemkötős -a plakátról ismerős-  kislány, Misaki Mei, akivel szintén nem stimmelt valami és akiről egy ideig azt hittem, hogy szellem. Hamarosan elkezdődtek a halálok, derengett már valami a 9/3 osztály titkáról. Egy rakás randa és értelmetlen halál után összeállt a kép, miszerint van egy nemlétező, igencsak halott személy az osztályban, akinek átka miatt hullanak az osztályba járók. Kiderül, hogy az átkot csak úgy állíthatják meg, ha megtalálják és megölik a már amúgy is halott embert. A hangulat fokozása miatt az utolsó részek már egy eléggé elhagyott szállóban folynak, ahol valami ok folytán "Let's kill each other!" party bontakozik ki. (Hozzáteszem, nekem itt egyből a Battle Royale ugrott be, annyi különbséggel, hogy itt nem a "Csak egy maradhat... ಠ_ಠ" elv működik, hanem a "Halottat küldjük vissza a halálba, de azért a biztonság kedvéért öldössük le az osztálytársainkat, hátha ők azok!" dolog.) Az épeszű diákok meg, akik nem gyilkolásszák le a barátaikat, felrobbannak vagy kilapítja őket egy oszlop, esetenként csillár. A lényeg, hogy Mei kedvesünk a sorozat elejétől tudta, hogy ki a kakukktojás, de Sakakibara lelki nyugalmára tekintettel ezt nem szíveskedett elmondani sem társainak, sem a nézőknek. Végül az utolsó epizódban fény derült az igazságra: A nemlétező személy nemmás, mint Reiko! Illetve Ritsuko... vagyis izé... Őszintén szólva itt mindenki mindenkinek a testvére és mindenki meghal, de aztán mégis ott van. Eh... Mit is akartam ezzel mondani? :'D A lényeg, hogy Sakakibara rokona az illető. Az anime egy békés temető jelenettel, és az azt követő hazafelé úttal zárul, melyben Mei és Kouichi örök barátságot köt.

Annyit mondhatok, hogy rendkívül érdekes történet volt, annak ellenére, hogy még mindig nem esett le a szellem átkának oka. A kivitelezés is tetszett. Bár a karakterdizájn eléggé eltért a mangában látottaktól (értsd: míg ott a 15 évesek tényleg 15-nek tűntek, addig itt 12-nek), azért aranyosra sikeredett.

2012. március 15., csütörtök

:O

Megnéztem az Another 10. részét, és eszembe jutott az eddigi legmorbidabb halál. Lehet, hogy kéne ebből egy gyűjteményt csinálnom "Az anime világ legcsúnyább halálai" címmel. :D