2011. augusztus 18., csütörtök

Hát ez eltartott egy ideig...

Az EA végre elindította a "The Sims Social"-t. Fél éve kint van a "Coming Soon", és még most se szedték le, pedig már elérhető. Mondjuk én szeretem(legalábbis amíg nem próbálok ki vele mindent), de azért ennyire nem kellett volna húzni-halasztani. A grafika nem a legjobb. Néhol kissé elnagyolt, de legalább viszi a gépem.

Ma voltam farakást pakolni a mamánál. Nem érzem a kezem... -.-

Újból elolvastam a régi Mondóim. Szörnyű, mi lett ebből a magazinból. Nagyon nem veszik komolyan a szerkesztők. Attól, hogy valaki a segglyukát kevésbé köznapi szinonimával fejezi ki, még mindig nem újságba való szó.Egyszerűen nem illik egy lapban ilyen retardált vicceket megjeleníteni. Csak azért ezt a példát hozom fel, mert az augusztusi számban kétszer is olvastam. Kb. mint a 4chan nyomtatott kiadásban. Aztán ott van a Damage fickó. Egyetértek az elveivel. Sok dolgot nagyon jól gondol, de túlzásba viszi. Mondja ki ezt a blogjában, ne a Mondóban! Ennyire nem szabadna a véleményét másokra erőltetni egy újságban. Akit érdekel, az megnézi a blogját. Akit meg meg akarna változtatni, az úgysem olvassa el az írományait és nyavalyog, hogy miért nincs több poszter meg K-Pop. Szóval ideje lenne kicsit változtatni ezen.

2011. augusztus 15., hétfő

De nem akarok zongorázni~ >o<"

Apa érdekes elhatározást hozott. Kitalálta, hogy újból meg kell tanulnom zongorázni, mert a gimiben majd szükségem lesz rá. Csak tudnám, hogy miért... Nagyon nincs hozzá kedvem, de azért letöltöttem egy-két kottát. Majd odaülök időnként.

Ma kivételesen felmentem MSN-re. Petya is ott volt, pedig nem szokott. Nagy meglepetésemre működött a webkamerája, így láttam, hogy az udvaron van és nincs egyedül. 5-6 félmeztelen srác futkosott a kamera előtt, én meg csak néztem, mint a moziban. Kérdeztem, hogy mi van ott, erre valamelyik baromállat belekiabálta a mikrofonba, hogy "GAY PARTY!". Na mondom, jól van... X'3 Természetesen ez csak a kezdet volt. Néhány perc múlva előkerültek a vizipisztolyok (illetve valamelyiknél egy vödör víz XD). Tudtommal Miskolcon csak 25 fok körül van; hogy nem fagynak meg? o.O Na mindegy. A lényeg, hogy igazi ecchi jelenet volt, fiú kiadásban. 
MIÉRT NEM VETTEM EZT FEL?? Mondjuk voltak dolgok, amiket nem akartam látni... ಠ_ಠ 
(...vagy mégis, csak ezt túl perverz lenne bevallani. )

2011. augusztus 10., szerda

Ma

Ma elég mozgalmas napom volt. Apuval elmentünk az egyenruhapróbára, mert ugye az kell a suliba. Volt ott rajtam kívül még 5-6 fiú, de lány egy sem. A beiratkozásnál is inkább csak srácokat láttam. Érdekes, hogy alig van lány, pedig eddig meggyőződésem volt, hogy a nők értelmesebbek ilyen korban, ezért ők járnak többen gimnáziumba. :D Na de mindegy.

Szóval, ha már Kaposváron jártunk, kicseréltettük a szemüvegem keretét, mert már csúnyán megkopott. Másfél év alatt az összes festék lejött róla, pedig vigyáztam rá. Minőség rulz! Csak tudnám, mi kerül ezen 16.000 Ft-ba...

Vettem Mondót.^^ Jókor jött a Gackt poszter, lesz mivel eltakarni a leválni készülő tapétát. Annyira nem vagyok oda a csávóért, de azért valljuk be: Van egypár remek száma és kinézetre sem utolsó. ;) 


Tegnap Hotdog-on találkoztam egy kislánnyal. Akkor meglepett, bár nem értem, hogy miért, mikor mostanában már egy csomó 10 éves ilyen. A szavazása: 


Addig nem terjed az értelem, hogy rendesen elkészítsen egy szavazást, de azért ilyen kérdéseket feltesz. A profilján azt állítja, hogy ő Selena Gomez. Na jól van, mondom, bemutatkozok. Írtam is neki: "Szia! Az ewok macik királynője vagyok, az Endor bolygóról. Gyorsan kapcsold ki a VIVA tévét, mert az emberi faj a papucsállatkák szintjére süllyed és kénytelenek leszünk a Halálcsillaggal szétlőni a bolygódat!^^" 
Reakció? Bejelölt ismerősnek. Miss Bone Emoticons 116
Kérdem én: Ekkora gyerekek mi a képzeletbeli tökömet keresnek ilyen oldalakon?

2011. augusztus 6., szombat

Szépségek (2. adag)

Nya~ Hát akkor folytassuk!
Számomra talán Heise (Lian Yan Fang) a legismertebb digitális festőművész illetve BJD készítő. Ő is kínai. Főként férfiakat rajzol, a shounen ai-t jobban preferálja. Nagyon finom, kidolgozott munkái vannak. Deviantart profil, ha nem lenne egyértelmű: http://heise.deviantart.com 




Kuang Hong (dA: http://noah-kh.deviantart.com) személyében újabb kínai fantasy művészt csodálhatunk meg. Ő kivételesen fiú, pont ezért képein rakásnyi orkot, sárkányt és night elfet láthatunk. Ellenben vannak vidámabb, karikatúra szerű művei is. Weboldala: http://zemotion.net/noah 







A mai utolsó ember, akit bemutatok nemmás mint egy fiatal, lengyel lány,Marta Dahling (dA: http://blackeri.deviantart.com). A festményei tökéletesen élethűek. Beszéljenek a képek!





2011. augusztus 5., péntek

Szépségek (1. adag)

Ezúttal bemutatok néhány szemet gyönyörködtető digitális festményt.
Nemrég találtam rá egy kínai lány, "Youxiandaxia" (dA: youxiandaxia.deviantart.com) munkáira. Egyből megfogott -a Kung Fu Pandából jól ismert- Lord Shen adaptációja: porcelán-fehér bőrű, gyönyörű herceget varázsolt a pszichopata, hataloméhes pávából. Mindezt úgy, hogy a karakter személyisége mit sem változott.
Hoztam még néhány festményt tőle.:) 





Második alanyom Nheira. (dA: nheira.deviantart.com) Ő egy német származású, Japánban élő zenész/modell/mangaka fiú. Karakterei olyanok, mint ő: igazi, vasalt hajú bishik (és nemmellesleg melegek is X3). Elmondása szerint nem tud nőt rajzolni, ezért helyettük is srácokat fest (igen, elég forró helyzetekben is X3). Egyik mangája, az "1996" egy szegény, magára maradt kamasz fiú, Akare Shien és egy gazdag politikus fia, Ishira Kaname barátságáról szól. Shien kiköpött Ruki (The GazettE), Kaname meg olyan szinten bishuális, hogy a lefagyasztott joghurtom is felolvad tőle. XD Mangáival foglalkozó oldalak:
http://nheira.bplaced.net
http://nheira.com
Nheira kérte, hogy a képeit ne használja fel senki máshol, szóval csak a linkelt helyeken lehet megnézni a műveit.

:/



Végre volt időm meghallgatni a Dir en Grey Dum Spiro Spero-ját. Nem vett le a lábamról. Valahogy jobbra számítottam. Pont az hiányzott belőle, amiért élek-halok a Diru-ért: a lírai részek és a hörgés, üvöltés, állati hangok tökéletes eloszlása. Szinte minden dalban volt egy-két félelmetesen jó rész, de azokat túlzottan elnyomta a gitár meg a hörgések. Túl nyugatiasra sikeredett ez az album, legalábbis szerintem. Az üvöltések is inkább európai metál bandákéra hasonlítanak. Egyenesen éhezek Kyo mély, kissé rekettes, igazi japán férfihangjára, erre telenyomta mindenféle ijesztő magas hanggal. Persze, máskor is volt ilyen, de kevesebb. Az "összecsúszott" részekről meg ne is beszéljünk! Néha olyan össze-vissza volt a hangszerelés, hogy úgy éreztem, egyszerre két dalt hallgatok. Pozitívum viszont, hogy némely dalnak itt-ott egyiptomias hangzása volt, amit imádok. (Amiben kicsit is hallom ezt a dallamot, azt máris megszeretem. Így volt ez a Lamina-val is.) És az ének alatt menő halk üvöltések is tetszettek, egész screamosan hatott, ami fiatalosabbá teszi a dalt. Összességében nem olyan rossz ez az album, de elég szokatlan. Lesz jobb is. Itt az AMON szimfonikus változata, ami személy szerint az egyik kedvencem az albumról.